Cookiek (sütik) használatának szabályzata

Cookiek (sütik) használatának szabályzata

 

1. Miről szól ez a tájékoztató?


Ahogyan minden weboldal, úgy a miénk is használ cookie-kat, magyarul „sütiket”,
amikor Ön, mint érdeklődő ezen a weboldalon jár.
Mivel rendkívül fontosnak tartjuk, hogy – az Európai Parlament és Tanács 2016/679 sz. rendeletében (GDPR, 2016. április 27.), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. magyarországi törvényben (Infotörvényben) foglalt szigorú rendelkezések alapján – Ön biztonságban tudja a weboldalunk használatával összefüggő személyes információit, illetve a jogszabályoknak megfelelően rendelkezhessen felettük, ebben a tájékoztatóban részletesen bemutatjuk, milyen cookie-kat (sütiket), milyen céllal, milyen feltételek mellett és mennyi ideig használ a weboldalunk, hogy Ön jóváhagyni vagy korlátozni, megtiltani tudja ezek használatát.


2. Mi az a süti (cookie)?


Egy apró kódcsomag, amit a webszerver hoz létre, és az Ön böngészője segítségével elhelyez az Ön számítógépén vagy mobileszközén (táblagép, okostelefon) egy elkülönített könyvtárban, valamint a webszerveren.
A cookie-k technikai-, statisztikai- és marketing célokat szolgálnak, személyek azonosítására nem alkalmasak.
Ön teljes mértékben rendelkezhet felettük a következő módon:

Weboldalunkra érkezve az oldal alján megjelenő figyelmeztető csíkon egyetlen kattintással engedélyezheti vagy megtilthatja, hogy látogatása során weboldalunk sütit helyezzen a számítógépére vagy a mobil eszközére.

A saját böngészőjében pedig törölheti a korábban odakerült sütiket, és/vagy beállíthatja, hogy a számítógépére, mobil eszközére a jövőben semmilyen weboldalról ne kerüljön süti.


3. A cookie-k (sütik) fajtái és feladatai


a) Technikai okok miatt szükséges cookie-k
Nélkülük a weboldal nem működik megfelelően, vagyis ezeket mindenképpen
alkalmazni kell.
Fajtái a következők:
Felhasználó által rögzített adatokat tároló cookie-k (user-input cookies)
Ezek olyan munkamenet-sütik, amelyek a felhasználó adatbevitelét biztosítják a
webszerverrel történő üzenetváltások során. Munkamenet-azonosítóra (egy
véletlenszerű ideiglenes azonosítószámra) épülnek, és legkésőbb a böngészőprogramból való kilépéskor lejárnak, törlődnek.
Ezek a felhasználói tevékenységhez (pl. egy gombra való kattintáshoz vagy űrlap kitöltéséhez) kötődnek, ezért egyértelműen szükségesek a felhasználó által kifejezetten kért internetes szolgáltatáshoz (például egy űrlap tartalmának továbbításához).
Hitelesítési cookie-k (authentication cookies)
Ezek a sütik ahhoz szükségesek, hogy a regisztrált felhasználók bejelentkezéskor azonosíthassák magukat a weboldalon, és beléphessenek zárt körnek szóló, illetve adminisztrációs felületre.
Amikor egy regisztrált felhasználó bejelentkezik, kifejezetten hozzáférést kér a számára engedélyezett tartalom megtekintésére.
Ha a sütiben tárolt hitelesítési kód nem lenne, a felhasználónak minden megnyitandó oldalon meg kellene adnia a felhasználónevét és jelszavát. Ezért a hitelesítés lényeges részét képezi a beléptetést szolgáló süti.
Weboldalunkon ilyen regisztrált felhasználó jelenleg a program- és tartalom karbantartását végző webmester, valamint Irodánknak az időpontfoglalásokat kezelő munkatársa.
Felhasználókhoz kötődő biztonsági cookie-k (user centric security cookies)
Ezek a regisztrált felhasználók által jelszóval megtekinthető belső felületek biztonságának erősítését szolgálják. Szükségesek például az ugyanazon eszközről érkező, többször ismételt, sikertelen bejelentkezési kísérletek figyelésére és a rosszindulatú robottámadások kivédésére (úgy, mint a Google reCaptcha segítségével végzett „Nem vagyok robot”-ellenőrzés, vagy más hasonló mechanizmusok, amelyek a bejelentkezési rendszer visszaélésekkel szembeni védelmét szolgálják).
A bejelentkezési sütik a böngészőprogramból történő kilépéskor lejárnak, a biztonsági sütik lejárati ideje azonban hosszabb, hogy elérhessék a biztonsági céljukat.
Multimédia-lejátszó munkamenet-cookie-k (multimedia player session cookie)
A multimédia-lejátszó munkamenet-sütiket a videó- vagy audiótartalom visszajátszásához szükséges technikai adatok – így a látogató által beállított képminőség, a hálózati kapcsolat sebessége és a pufferelési paraméterek – tárolására használja a weboldal.
Ezek a sütik lejárnak a munkamenet befejeződésekor (a böngészőprogramból történő kilépéskor).
Terheléskiegyenlítő munkamenet-cookie-k (load balancing session cookies)
A terheléskiegyenlítés lehetővé teszi, hogy egyetlen gép helyett sok számítógép között ossza fel a rendszer a webkiszolgálóra érkező kérések feldolgozását. Ennek irányítását a munkamenet során végig fenn kell tartani. A sütiben lévő információk kizárólagos célja a kommunikáció szerveroldali végpontjának (a számítógép- készletben lévő kiszolgálók egyikének) azonosítása.
Felhasználói felület testre szabását segítő munkamenet-cookie-k (user interface customization cookies)
Ezek tárolják azokat a felhasználói preferenciákat, amelyek nem kapcsolódnak más állandó azonosítókhoz, így például felhasználónévhez (ilyenek például a nyelvhasználatra vagy a tartalom megjelenítési formájára vonatkozó egyéni beállítást tároló sütik).
Közösségi tartalommegosztó cookie-k
Ezek teszik lehetővé, hogy a közösségi hálózat felhasználói megoszthassák ismerőseikkel az általuk kedvelt tartalmakat. Az ilyen sütik törlődnek, amikor a felhasználó kijelentkezik a közösségi hálózati platformról, illetve lezárja a böngészőt.
Megjegyezzük, hogy weboldalunk nem kapcsolódik közösségi hálózathoz, de nem kizárt, hogy a látogatók egy-egy oldal tartalmát a saját közösségi oldalukon keresztül megosztják ismerőseikkel.


b) Egyéb, nem a felhasználó kiszolgálása miatt szükséges cookie-k
Látogatáselemző analitikai eszközök
A weboldalak látogatottságát mérő statisztikai eszközök – például a Google Analytics

is alkalmaznak sütiket.
Weboldalunk látogatottságának mérésére a Google Analytics forgalomszámlálót használjuk, annak érdekében, hogy tudjuk, hányan keresik fel a honlapunkat, illetve megismerjük azokat a keresési kulcsszavakat, amelyek a weboldalunkhoz vezetik az érdeklődőket.
Ezek a cookie-k (sütik) nem alkalmasak arra, hogy velük a
látogatók személyét azonosítani lehessen. Segítségükkel leginkább a látogatók által használt számítógépek/mobil eszközök, operációs rendszerek, böngészők típusát, valamint adott eszközökről és adott böngészőkből megtekintett oldalak számáról kapunk statisztikai adatokat.
Hirdetés, marketing
Ide tartoznak a külső műveleti cookie-k, amelyek a hirdetési tevékenységet támogatják, beleértve a kulcsszókutatás, piacelemzés, termék- és szolgáltatásjavítás


b) A saját böngészőjében
céljából használt sütiket. Ilyen típusú sütiket használ például a Google Ads (régebbi nevén Google AdWords) hirdetési rendszer.
Cégünk használ Google Ads hirdetéseket, ezért weboldalunkon ehhez szükséges sütiket használunk.


4. Sütik és adatkezelés


Weboldalunk a fent felsorolt sütik közül jellemzően a működéséhez, a publikált információk elérhetőségéhez, az információk weboldalon belüli kereséséhez szükséges technikai cookie-kat, valamint a látogatottság elemzéséhez, valamint a Google Ads hirdetések célzásához szükséges sütiket használ.
A cookie-k használata révén a forgalomszámlálást végző Google Analytics rendszer automatikusan gyűjt statisztikai adatokat a látogatásokról, azok időtartamáról, az egyes oldalak megnyitásának gyakoriságáról. Ezeket a statisztikai adatokat a weboldal programja nem tudja összekapcsolni személyes adatokkal.
Az ilyen cookie-k minden esetben az Ön böngészésre használt eszközére (számítógép, táblagép, okostelefon) kerülnek, de Ön teljes mértékben rendelkezhet felettük.
Engedélyezésre vagy tiltásra Önnek két helyen van lehetősége:
a) Weboldalunkon
Weboldalunkra érve az Ön által először megnyitott oldal alján megjelenítünk egy cookie-figyelmeztető csíkot, ami tartalmaz egy süti-használatot elfogadó- (IGEN) és egy tiltó (NEM) gombot, valamint egy harmadikat (TÁJÉKOZTATÓ), amire kattintva ez a részletes tájékoztató nyílik meg a sütikkel kapcsolatos tudnivalókról.
Kérjük, hogy első látogatása alkalmával a süti-használat engedélyezésével kapcsolatban hozzon döntést, és kattintson az IGEN ( elfogadó) vagy a NEM (tiltó) gombra!
Döntését bármikor visszavonhatja, megváltoztathatja, a módosítást lehetővé tevő
gomb állandóan jelen lesz valamennyi megtekintett oldal alján.
Az IGEN vagy a NEM gombra kattintás kizárólag a mi weboldalunk süti- használatának jóváhagyására vagy tiltására vonatkozik. Ha engedélyezi, a cookie 1 hónapig marad az Ön böngészőjében, illetve számítógépén, aztán automatikusan törlődik onnan. Ha a tárolási idő alatt visszatér a weboldalunkra, az nem fogja kérni Öntől a cookie-használat ismételt jóváhagyását. Ha a tárolási idő után látogatja meg ismét a weboldalunkat, akkor újra kérni fogja a jóváhagyást.
A sütik minden weboldalra érvényes letiltását Ön a saját böngészőjében tudja
beállítani.
A lehetőség a böngésző „Beállítások” menüpontjában található. A különböző böngészők különböző mechanizmusokat alkalmaznak a már meglévő cookie-k törlésére vagy jövőbeni általános megtiltására.
A beállításokról tájékozódjon böngészőjének „Súgó” menüjében, vagy az alábbi
linkeken – attól függően, hogy milyen böngészőt használ:

  • Chrome böngésző Firefox böngésző
  • Internet Explorer böngésző
  • Edge böngésző

Ha letiltja a cookie-kat, a weboldalakat továbbra is tudja használni, de azok bizonyos részei vagy funkciói nem biztos, hogy megfelelően működnek a technikai cookie-k nélkül.


Adatkezelés időtartama


Egyes cookie-k weboldalunk elhagyásakor automatikusan törlődnek. Mások néhány nap, hét vagy hónap múlva. Vannak olyanok is, amelyek addig vannak jelen az Ön eszközén, ameddig el nem távolítja.
A weboldal tulajdonosaként és üzemeltetőjeként mi nem vállalhatunk felelősséget az Ön számítógépéről törölt, de az internetes keresőprogramok (pl. a Google) szerverein a cookie-k révén korábban odakerült és bizonyos ideig őrzött adatokért.
Ezek eltávolításáról a keresőoldal működtetője tud gondoskodni (de megjegyezzük, hogy bizonyos idő után a cookie-k automatikusan törlődnek).


Jogérvényesítési lehetőségek


Amennyiben weboldalunk süti-használatával kapcsolatban kétsége, kérdése, észrevétele, panasza van, kérjük jelezze azt email-ben vagy telefonon az Adatkezelőnél az alábbi elérhetőségen!

 


Amennyiben úgy véli, hogy weboldalunk a süti-kezeléssel megsértette személyes adatainak védelméhez fűződő jogait, kérheti az adatkezelésért felelős szervezeti egység vezetőjétől a helyzet kivizsgálását, a kifogásolt gyakorlat megszüntetését.
Ha ez nem vezet eredményre, Ön a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) bejelentéssel élhet, és vizsgálatot kezdeményezhet arra hivatkozva, hogy a cookie-használat során személyes adatai kezelésével összefüggő bizonyítható jogsérelme keletkezett, vagy annak veszélye fennáll.


A NAIH elérhetősége:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11 Honlap: http://www.naih.hu
Személyes adatai kezelésével kapcsolatos jogainak súlyos megsértése, valamint tiltakozásának jogtalan elutasítása esetén bírósághoz fordulhat az adatkezelő ellen. A bíróság az ügyben soron kívül jár el, a per elbírálása a Törvényszék hatáskörébe tartozik.